15. év. Ennyi idő alatt szinte felnőtté válik egy gyerek. A tinik pénzkereső felnőtté, akár még családosakká is válhatnak. 15 év rengeteg idő. És pont ennyi évadot élt meg a cw egyik legnépszerűbb sorozata az Odaát. Eric Kripke (ez ugyanaz a csávó aki jelenleg a The Boys című sorozattal tiporja szét a szuperhős mítoszt 18+os stílusban. Sok vérrel, szexszel, káromkodással és elmebajjal. Szeretem.) okkult, young adult, akció-horror vígjátéka, 2006-tól 2020-ig szórakoztatta a közönséget, 327 résszel. Bár a szörnyekre vadászó testvérpár kalandjain, csak 5 évadon keresztül vette ki a részét, mint showrunner. Utána már csak amolyan konzulens szerepet töltött be. Akármit is jelentsen ez. Szerintem egy idő után csak a nevét írták a stáblistára de köze nem volt hozzá. Ez a fickó mocsok mód ráérzett, hogy a 2000-es évek közepén a tinik és a fiatal felnőttek mire harapnak.

Sötét, horror atmoszféra, feldobva jópofa humorral. Két szimpatikus főszereplő, egy rakás szörny, saját mitológiával és szabályokkal. És mertek nem egyszer egészen ügyes drámát is szállítani. Hasonló próbálkozások voltak más sorozatoknál, de valahogy az Odaát találta el legjobban az arányokat és ez a sorozat tudta legjobban megtalálni a célközönségét. Hiába egy heti ügyes ponyva sorozat, megkerülhetetlen mérföldkő lett a sorozatok történelmében. Rengeteg rajongót szerzett és nyilván nekik köszönhető, hogy ez a sorozat ilyen sokáig műsoron volt. Nekem is ez a leghosszabb tv sorozatom, amit tényleg végignéztem. Minden egyes részt, minden évadot. Ez persze nem jelenti azt, hogy a sorozat hibátlan lenne, vagy, hogy 15 évadon keresztül magas színvonalon pörögött volna. Koránt sem, de ne szaladjunk ennyire előre! Kezdjünk el mindent a legelején. De egy kis magyarázattal! Az első pár évadot leszámítva, az összes többit egyszer láttam, tehát nem fogok mindenre pontosan emlékezni!

Az Odaát a Winchester fivérek történetét meséli el, akiknek a mindennapjaihoz hozzátartozik, hogy szörnyeket ölnek. Szellemeket, vámpírokat, démonokat űznek. Az édesanyjukat elevenen elégette egy démon, ami miatt az apjuk teljesen szétesett és gyakorlatilag a fiait is erre az életre nevelte. Ám míg Dean, az idősebb fiú folytatta a családi vállalkozást, a fiatalabbik testvér Sam, egy idő után otthagyta őket a fenébe, hogy normális életet élhessen. Egyetemre járt, barátnője volt. Az élete átlagos volt, mígnem a bátyja meg nem jelent az ajtóban, akit évek óta nem is látott. És csak annyit mondott: “Apa nem jött haza.” Itt kezdődött minden. A két fivér elindult, hogy megkeressék az édesapjukat, hogy aztán a sorozat folyamatosan felfedje, hogy az anyjuk halála nem egy véletlen műve volt, hanem egy sokkal nagyobb tervnek a része. Ők pedig a Pokol és a Menny háborújának a kellős közepébe kerülnek az évek során. Izgalmas? Az.

Kripke borzasztóan ráérzett, hogy mire van szüksége a nézőknek és amíg ő volt a show runner, néhány gyengébb részt leszámítva folyamatosan szállította is a minőségi epizódokat. A fő sztori lassan bontakozott ki. Az első nagy ellenfél a Sárga szemű démon folyamatosan a háttérből ügyködött, egy misztikus fenyegetés volt 2 évadon keresztül és valódi katartikus fináléban küldték a pokolra a rohadékot, hogy aztán kiderüljön ő magának Lucifernek dolgozott és Sam-et felhasználva akarják kihozni a főnit a pokolból, elhozva ezzel az apokalipszist. Az első 5 évad tehát Lucifer megidézéséről szól és hogy hogyan veszik fel vele a kesztyűt a testvérek. Ekkor hozták be az angyalokat és vele együtt a 3. új szinte főszereplőt, Castiel-t az angyalt. Aki az évadok során egyre inkább a testvérekhez kezd húzni, ahogy szembesül vele, hogy a Menny, az angyalok de még maga Isten sem az aminek ő gondolta. Ez az 5 évadnyi fő cselekmény nagyon jól ki van találva, meg van írva és végig van vezetve. Az egésznek egy elképesztően jó íve van, igazi eposzi sztorit kanyarítottak ki belőle és kellően drámaian végződött az 5. évad, ami Eric Kripke tervezett befejezése lett volna.

Ő eddig írta meg ezt a sztorit, ezt gondolta lezárásnak. Gyakorlatilag az 5. évaddal egy tökéletes lezárást kapott a sorozat. Mégpedig azzal, hogy a testvérek helyzetét teljesen felcserélték. Sam, aki normális életre vágyott feláldozta magát és lerántotta a pokolba Lucifert, bezárta vele magát a ketrecbe, hogy ezzel megakadályozza az apokalipszist. Míg Dean, aki a vadászatra tette fel életét, lehetőséget kap a normális életre és családot alapít. Fenomenális lezárása lehetett volna a sorozatnak, de nem lehetett ennyivel elengedni a sorozatot, hiszen jó nézettsége volt és szerették az emberek. Úgyhogy természetesen folytatták. És azt kell mondjam, hogy kezdetben nagyon is jól folytatták. Nyilván volt itt egy törés a sorozatban de láthatóan nem voltak Kripke nélkül sem elveszve az írók és az új showrunner arcok. Még ezután is rengeteg jó évad volt, jó epizódok. De sajnos itt kezdett el mégis futószalag sorozattá válni az Odaát.

Az alkotók nagyon nem érezték, hogy mikor elég. Hogy mikor kellene leállni. És hiába voltak később is tényleg remek dolgok (a 11. évadról külön fogok írni, mert az konkrétan oda tehető az első 5 évad mellé, a fő sztorit tekintve, annyira fasza!) de itt kezdett el önismétlővé válni és tétnélkülivé. Ennek több oka is volt. Egyrészt, most komolyan, ki lehetne durvább ellenfél a Sátánnál, akit az 5. évad végén már elpicsáztak? És tulajdonképpen a 11. évad “ellenfelét” leszámítva senki nem tudott olyan fenyegető lenni, mint ő. Még Isten sem, akivel a 14. évad végén összerúgják a port és a 15-ben ellene küzdenek. Pedig volt itt minden szörnyek anyja, leviatánok, angyalok, pokol lovagok, a pokol hercegei! Istenek, gólemek és még ki tudja mik. És a legtöbbjük tényleg érdekes ellenfél volt és jól ki voltak találva, egy totális balfogást leszámítva, amiről szintén külön fogok írni, mert ők konkrétan az Odaát legszarabb évadában tűntek fel.

Egyszerűen nem tudták már hova emelni a tétet. Másrészt pedig azért fulladt ki a sorozat, mert a szereplők rendre meghaltak és feltámadtak. Főszereplők, mellékkarakterek, tök mindegy. Volt, hogy évadon belül megdöglöttek, újraéledtek figurák. És mindegyikhez valami elképesztő drámát akartak írni és nyomni a néző felé, hogy “hidd el, most aztán tényleg meghaltak.” Meg sem tudom számolni, hogy Dean és Sam hányszor purcantak ki és jöttek vissza. Gyakorlatilag internetes meme lett abból, hogy Dragon Ball karakterek nem élednek ennyiszer újra, mint ezek. Sőt, a sorozat is észrevette ezt a problémát és hol viccként próbálta elsütni, hol ezt a komolyságot hazudta, hogy “most tényleg ez az utolsó feltámadás és ezután hujjujjj!” Őőő… 15 évadig ment tehát… ja hagyjuk ezt… Pedig emlékszem milyen súlya volt, amikor Sam meghalt és Dean az életéért cserébe feltámasztatta egy démonnal, majd a paktum értelmében a következő évadzáróban Deant szó szerint elragadták a pokolba a démonkutyák. Iszonyat ereje volt. Sajnos később ezt teljesen degradálták.

A sorozat legnagyobb problémája az volt, hogy nem tudott vagy nem akart fejlődni. Persze évadról évadra több lett a pénz, egyre frankóbbak lettek az effektek, egyre merészebbek a gyilkosságok, a véres jelenetek. De történetvezetésben és karakterépítésben egy tapodtat sem voltak hajlandóak elmozdulni semerre. Ugyanúgy, ahogy sorozat felépítésben sem. Az Odaát még a 2000-es évek közepének a gyermeke. A nagy sorozat bumm előtti időszak. A kábel tévék uralták a sorozatokat és az ő fura szabályaik. Ki volt számolva minden előre. Egy évadban márpedig huszon x rész kell (kivéve, ha pont beütött egy író sztrájk), az epizódoknak ilyen hosszúnak kell lenni, ha törik ha szakad! Ha vért hugyoztok akkor is! Nincs annyi anyag a fő sztoriban, hogy 22 részig elhúzzuk? Töltsük tele filler részekkel. Ezek pedig teljesen lutrik voltak, hogy melyik működött vagy nem. Ha működött, akkor nagyon működött, fogok majd erre kitérni. Ha nem akkor nagyon nem. Emlékeztek még az első évadban a darazsas részre? Én sem. Nem véletlenül.

Az Odaát egészen a fináléig ragaszkodott ehhez az évad felépítéshez, akkor is amikor már teljesen nyilvánvaló volt, hogy nem működőképes. Sok mai sorozatnál a 13 rész is teljesen fölösleges, nemhogy 22-24! Irgalmatlan butaság volt a mennyiségre menni és nem a minőségre. (Szia Netflix!) A sorozat, ami megjelenésekor frissnek és üdének hatott, lassan archaikus lett és öregecske a streaming titánok mellett. Akik sok esetben lehet 1-1 epizódra több lóvét tapsoltak el, mint itt egy fél évadra. Túlzok.

Írói szempontból sem rózsás a helyzet. A 2 testvér annyi mindenen keresztül ment, hogy az bárkit megnyomorítana, megváltoztatna de ha megnézzük, hogy a 15. évadban hogy viselkednek és az elsőben, hát nagy különbséget nem fogunk felfedezni. Dean a menő, tökös, ki ha én nem, minden jó csajt megdugok, kívülről atom kemény, de azért mélyen a szíve a helyén van srác. Sam az okos, megfontolt, tervező, nyomozó arc. Ha valami sorsfordító dolog is történt velük ami úgy tűnt megváltoztatja őket, azt is valahogy visszaterelték idővel az eredeti medrébe. És igazából szinte mindig ugyanolyan dolgok történtek velük, ugyanúgy reagálták le és ugyanúgy dolgozták fel. Szinte visszatérő elemmé vált a nagy megbeszélés az epizód végén a kocsiban, ahol Dean atomkeményen kijelentett valamit, amin aztán Sam hüledezett és nem értette vele egyet. És kiskutya szemekkel méregette a bátyját, hogy “hogyan mondhat ilyen kegyetlenséget a bátyám?” Működött egy darabig de egy idő után erőtlenné vált ez az emozás.

Viszont amellett nem lehet elmenni, hogy ezt a sorozatot az ő párosuk éltette. Egyik színész sem egy őstehetség, de 15 év alatt annyira beleszoktak ezekbe a szerepekbe, hogy borzasztó természetessé kezdett válni mindkettő karakter. A köztük lévő dinamika, a szurkálódások, a balhék. Hiába futották le ugyanazokat a köröket a szereplők, jó volt nézni őket. És baromi szimpatikus volt mindkettő! Aki nem szekértáborozott le valamelyik tesónál, simán pattoghatott akár évad közben is egyik pártról a másikra. Mert mindkettő karakternek megvolt a maga igaza az adott helyzettel kapcsolatban.

A mellék karaktereknél viszont elég jó dolgokat léptek meg. Főleg Castiel-nél. Aki kezdetben csak az úr egyik angyala aki tereli a testvéreket. De a velük töltött idő alatt, szinte ő is emberré válik, megérti őket. Gyakorlatilag a testvérük lesz. És apja a később képbe kerülő Jack-nek. Lucifer félvér fiának. A karakter távozása az utolsó évadból jól ki volt találva de szerintem semmi ereje nem volt, mivel addigra a sorozat már nagyon elfáradt. Illetve őt is láttuk legalább négyszer már meghalni. Az én kedvencem viszont Crowley volt a Pokol királya (Lucifer bukása után). Fergeteges karakter, olyan dumákkal, hogy lefordul az ember a székből a röhögéstől. Kezdetben persze ellenfél aztán kényszerszövetségese a testvéreknek, de idővel talán barátokká váltak. Sajnos ennek a karakternek kilépője sem volt túl acélos. Az írok egészen konkrétan kimondták, hogy egy ponton fogalmuk sem volt, mit kellene kezdeni a karakterrel. Ezért egy évadzáróban egyszerűen feláldozta magát egy varázslat sikeressége miatt. Illet persze a karakterhez, de valami nagyszabásúbb távozás kellett volna neki.

Az utolsó pár évadban jött be Jack, Lucifer fia. Érdekes új adalék volt kezdetben. Mindenki a saját vérmérséklete szerint viszonyult az “Antikrisztushoz”. De elég hamar ez is a megszokott keretek közé szorult. Ő is vagy kétszer-háromszor meghalt, visszajött. Viszont az ő sztorijának a lekerekítése mocsok jó volt! Kvázi egy trükkel átvezetik belé Isten erejét és ő lesz az új mindenható. Na ez nagyon bejött! És persze volt még sok-sok érdekes mellékkarakter. Felsorolni is hosszú lenne. Bobby, a rendőr csajok. Crowley anyja. Chuck, azaz Isten. Bár az ő úgymond rosszfiúvá válása nekem valahogy furcsa volt. Oké, tudtuk hogy egy egomán barom. De úgy tűnt a 11. évad végére kb. jó arc lett. Nekem inkább az volt az érzésem azért rángatták vissza ellenfélnek, mert már tényleg nem tudtak mit kitalálni az írók. Plusz ez az egész próféta dolog eléggé sántítani kezdett azzal, hogy kiderült, Chuck igazából nem is próféta, hanem maga Isten, csak szerette volna a sztoriját a dolgok sűrűjéből figyelni.

Viszont Jeffrey Dean Morgan mint az öreg Winchester! Minden egyes alkalommal egy üde színfolt volt a megjelenése. Olvastam, hogy néhányan antiszínésznek tartják. Hogy ez mekkora baromság, azt az az epizód bizonyítja, amikor ő is és a felesége Mary újra találkoznak. Az a pillanat és ahogy a színész lereagálja! Egy olyan szívszorító jelenet, amire kevés más sorozat volt képes! Az egész széria egyik legjobb epizódja volt btw.

Az Odaát egyik nagy erőssége maga a humor volt. Nem csak a testvérek közötti adok-kapok. A helyzeteket sokszor már-már szatirikusan kezelték. Viccet csináltak egy csomó mindenből. Fekete humor, nettó kreténség, mindegy volt! Totál elszállt baromságokba álltak bele! Amikor nagyon megszaladt a kreatív agyfasz, azok legtöbbször a fő sztorihoz nem kötődő részek voltak. Mikor időhurokba kerültek és csak Sam tudott róla. És Dean minden egyes nap hülyébbnél hülyébb módokon halt meg. Ráesett a zongora, megette egy kutya meg a franc tudja! Irgalmatlan jó humora volt a sorozatnak! A legjobb ilyen epizód viszont a 14. évadban volt, mikor bekerültek a Scooby-Doo rajzfilmbe! Apám, fuldokoltam a röhögéstől! Pedig sosem szerettem azt a rajzfilmet úgy isten igazán.

Ha már szóba jöttek a független epizódok. Az egyik nagy kedvencem az volt, amikor az egész epizódot, nem hülyéskedek, a KOCSIBÓL vették fel! Egy másodpercre sem hagyta el a kamera és a sztori az autó belterét! Minden eseményt a “Baby”-ből rögzítették. A hátsó ülésről, vagy kifelé filmeztek az anyósülésről, a visszapillantó tükörben láthattuk, hogy Dean verekszik! Fantasztikusan zseniális és kreatív rész volt. Plusz teljesen jól illeszkedett a sorozatba, hiszen maga a “Baby” az 1967-es, fekete Chevrolet Impala (minden idők egyik legszebb autója, pont!), ugyanolyan főszereplője a sorozatnak, mint bármelyik másik karakter. A 11. évad 4. epizódjában végre övé volt a főszerep!

És akkor jöhet az élet az 5. évad után. 4 részre bontanám ezt, az egyik a sorozat legrosszabb évadáról, fog szólni. A másik a legjobbról, ami az 5. évad után jött, a harmadik magáról arról, hogy hol kezdett el nálam teljesen kifulladni a széria és végül maga a lezárás.

A sorozat legrosszabb évada számomra a 7. évad volt, a Leviatános. Erre utalgattam már korábban is. A leviatánok voltak azok az ellenfelek akik a kezdeti wow faktorból nagyon hamar átcsaptak a fárasztóan röhejes faszságba! Pedig tényleg fergetegesen indult az évad és a lények is kellően parának tűntek. A sztori az volt, hogy a 6. évadban Castiel és Crowley elakarták osztani egymás között a Purgatórium lelkeit, de Castiel magába szívta az összeset és úgy tűnt istenné vált. Ám hamar kiderült, hogy Castiel ráfaragott, ugyanis nem lelkeket szívott magába, hanem Isten talán első teremtményeit a leviatánokat. Akik egy állandóan zabáló, elpusztíthatatlan faj. Akiket Isten a purgatóriumba zárt. És azt hiszem ekkor derült ki, hogy a purgatóriumba igazából nem a, se nem jó se nem rossz emberek lelkei kerülnek, hanem a szörnyek jutnak ide haláluk után. Castiel-t széttépték belülről a leviatánok és elszabadultak. Majd egy egész évadon keresztül azt kellett nézni, hogy a leviatánok beépülnek mindenféle élelmiszeripari cégekbe, mérgezik a kajákat, hogy az emberek egyre butábbak legyenek és ők megegyék őket. Ennyi. Ennyi volt az évad.

Mindenkit megakartak enni! A kinézetük röhejes volt, gyk, egy nagy száj fogakkal. És itt nagyon csúnyán beleszaladtak nyitott szájjal a fasz erdőbe az írók. Ugyanis tényleg azt találták ki, hogy a Leviatánokat nem lehet megölni! Semmi nem hatott rájuk. Persze ettől lettek félelmetesek is valamilyen szintig, de egy idő után már idegesítő volt, hogy semmivel nem lehetett őket vízszintesbe tenni. Viszont valahogy mégiscsak megkellett őket gyilkolni és az írók ezzel egy olyan helyzetbe keveredtek, mint a szerepjáték közben a figyelmetlen kalandmesterek. Mikor már minden remény elveszett, mikor már nem lehet a démon királyt semmivel sem megölni, húz egy totális hülyeséget a kalandmester, hogy valahogy mégis tovább menjen az esemény, az elpusztíthatatlan ellenséget… fával lehet sebezni! Na valami ilyesmit léptek meg itt. Csak itt, tisztítószer volt… A legtáposabb, legvérszomjasabb lényeket TISZTÍTÓSZERREL LEHET MEGÖLNI! Az anyám basszam ki! Ezt a hülyeséget! A logikát persze értem mögötte, hiszen ez egy új találmány volt, amire nem voltak felkészülve ezek a lények, de ennyi erővel a rádióhullámok is megölhették volna őket. Fergetegesen szar volt ez az évad és szerintem nem véletlen, hogy a leviatánokat soha többé nem vették elő, max minimális cameoként.

A 11. évad viszont te jó ég! Ennek a sztorija szerintem simán partiban van az első 5 évadéval. Itt derül ki, hogy Isten nem az egyetlen kozmikus entitás, hanem volt egy testvére a Sötétség. Egy nő, akit feláldozott, hogy az univerzumokat megteremtse! A Nagy Kaszás halála után ez a lény, Amara elszabadult és próbálta megkeresni a helyét a világban és a testvérét, hogy számon kérje rajta a tettét. Amara már a kezdet kezdetén sem volt gonosz! Tett furcsa, megkérdőjelezhető dolgokat de mindvégig csak magyarázatot szeretett volna arra, hogy miért árulta el a bátyja! Ami persze elég komoly hadd el hadba fordult. És mivel ugyanolyan erős volt, mint Isten, össze kellett fogni ellene. Szóval jöttek a Winchester tesók, Crowley, Rowena (Crowley anyja, valszeg a széria legtáposabb boszija), Isten és Lucifer Castiel testében. Irgalmatlan jól működött ez a törékeny kényszerszövetség és a végső csata is kellően epikus volt, hogy végül egy tök szép és intelligens módon zárják le ezt a konfliktust. Tényleg csak pislogtam, hogy mennyire jól kitalálták ezt az egészet és milyen jó végigvezették. Itt igazából megint lehetett volna egy korrekt lezárása a sorozatnak. Isten kibékült a húgával, hát mi kellhet még… és itt kezdett el számomra elfogyni a nafta a sorozatból.

A 12. évadban már megint Lucifert kergették, mert persze átverte őket. Különböző valóságokba rohangáltak jobbra-ballra. Egyszerűen nem volt érdekes már semmi. Mindent láttunk már korábban. Angyal szállta meg most Dean-t, de volt már ő korábban Démon, ahogy Sam is. Lucifer ki-be ugrált porhüvelyekből. Meghaltak-föléledtek figurák. Alternatív világból származó szereplők variánsai bukkantak fel. Angyalok fontoskodtak 126. alkalommal. Ezekre a dolgokra gondoltam, mikor a fejlődés képtelenségről beszéltem. Itt volt az, hogy egy idő után már csak háttérzörejként néztem a sorozatot, mert percről perce betudtam lőni, hogy mikor mi fog történni. Mikor lesz a nagy beszélgetés a tesók között. Mikor lesz a gyilkolászás, mikor jön vissza megint Lucifer és mikor fogja megint átbaszni őket. Óh és persze Lucifer is aki, most tényleg… az ultimate Evil, egy sokadlagos mellék karakter lett, akit hol kinyírtak, hol visszahoztak (még az utolsó előtti részben is 5 percre, hogy meglegyen a fan service!), holott az első 5 évadban ettől a csávótól rettegett mindenki. Mikor már nem félsz az ördögtől csak fáradtan sóhajtozol miatta, azért ott baj van. Lássuk be! Jack felbukkanása persze kicsit feldobta a dolgokat. Bár maga színész srác nem volt túl ügyes. Tipikus cw-s fiatal tucat színész. (Egyébként nemrég jöttem rá, hogy ez ugyanaz a csóka, aki a The Edge of Seventeen-ben letapizta Hailee Steinfeldet. Hogy gyűlöllek, te mázlista szarházi!) Azért nem mindennapi helyzet, hogy Nefilimként (félig angyal félig ember) 3 apád van. Az egyik angyal, a másik kettő ember, a vérszerinti apád meg a pokol góréja volt. Érdekes plusz adalék volt az utolsó pár évadra, de itt sem mertek igazán újítani a dolgokon. Csak a karakter sztorijának a lezárása volt ötletes, amit már korábban mondtam.

És akkor az utolsó évad és a finálé. Itt már magával Istennel kerültek szembe a fiúk és… megint pontosan előre lehetett tudni mindent. Plusz maga Isten is mintha nerfelődött volna. Most komolyan, ő a világok teremtője mi a picsáért nem csesz szét mindent egy csettintéssel? Miért ne tehetné meg? Miért szórakozik még mindig? Ez annyira megúszós, tipikus forgatókönyvírói faszság, hogy a legnagyobb hatalmú lény, annyira el van szállva saját magától, hogy nem látja a fától az erdőt. Ezt Amaránál jól ellehetett játszani, hisz az a karakter partiban volt vele. De nem itt. Plusz most akkor hogy is van ez az egész Nagy terv, sors, előre megírt sztori és próféták? Ha elvileg mindent Chuck előre megírt, akkor az hogy következhet be, hogy átverik? Írói válságban van. Yap. Ez volt a válasz… hű anyám… Meg persze megvolt sérülve és bla-bla. Ennek ellenére Isten kiütése a nyeregből működött. Jack vette át a helyét. Tök jó ötlet volt. És az epizód végén kapunk egy fasza montázst, ami egy tök jó lezárása lehetett volna MEGINT a szériának. Érzelmes, szép, még katartikusnak is mondanám. De hátra volt az igazi lezáró epizód.

Ami viszont olyan volt, mintha egy fanfiction lenne. Az epizód közepén egy vadászat során egy hülye figyelmetlenség miatt meghal Dean. A mennybe kerül. Itt párhuzamosan láthatjuk, hogy ő mit csinál a mennyben és a földön hogy boldogul a testvére. Mindez egy zenés montázzsal (hahó egy résszel ezelőtt ugyanezt csináltátok csak az évadokból összevágva), aztán Sam is öreg, családja van. Meghal, felkerül a mennybe ott a tesója. “Szia, már vártam rád” vége… Hö?! Hogy lehetett ezt ennyire nyálas, erőtlen, negédes módon megcsinálni, mikor 1 résszel ezelőtt ott volt egy normális befejezés?! Értem, hogy ezzel akarták kifejezni, hogy egy vadász nem halhat meg nyugodt életet élve és még illett is Dean-hez, hogy harc közben hal meg. Még az is illett ide, hogy nem egy nagy ellenféllel szemben purcan ki, hanem egy rutin feladat közben, balszerencsésen. Hiszen a szörny vadászat nem életbiztosítás. De tényleg olyan volt, mintha valami rajongói sztori lenne. Sokkal meghatóbb volt az utolsó pár perc, amikor maga a stáb köszönt el a nézőktől.

Ha engem kérdeztek, én nem bántam meg, hogy végignéztem az Odaátot. Mert ez igenis tv történelem. Megkerülhetetlen. Szerettem, szórakoztató volt. Jók voltak a figurák, a hangulat, a humor! Újra nézni biztos nem fogom soha, max az első 5 évadot. Azt is javasolnám az új nézőknek, ha nem akarnak belefásulni a sorozatba, az 5. évad után nyugodtan ki is szállhatnak. Hiszen tényleg ott az igazi vége a sorozatnak. De ha tovább is mennek, akkor sem lesz igazán fájdalmas dolog a sorozatból. Pár nagyon szar részt leszámítva, de összességében több a jó még így is. Az első 5 évad és a 11. szerintem szenzációsan jó. Ott közép tájon a 7. évadot leszámítva a korrekttől a nagyon jóig terjed a skála és a 12. évadtól ez az ellangyosodás uralkodik. Korrekt lett a végeredmény de lehetett volna zseniális is, ha időben abbahagyják!