Másnaposok 3: Kritika

2013.06.04. 13:31

656je71i9lhc33s547p008k142_2.jpg

- Eredeti cím: The Hangover Part III

- Műfaj: Vígjáték

- Rendező: Todd Phillips

- Forgatókönyv: Todd Phillips, Craig Mazin

- Szereplők: Bradley Cooper, Ed Helms, Zach Galifianakis, Ken Jeong, John Goodman, Justin Bartha

 

A Másnaposok első része az egyik kedvenc filmem. Imádtam minden egyes percét. Új és friss megközelítéssel állt a nagyérdemű elé. Kifogástalan színészi játékkal, remek karakterekkel, elképesztően vicces és meglepő helyzetekkel és párbeszédekkel. Bárhol és bármikor meg tudnám nézni azt a filmet. A Másnaposok irtózatosan sikeres volt anyagilag és kritikailag is, pár évvel később jött is a teljesen fölösleges folytatás. Bár én nem húztam miatta a számat annyira, mint a legtöbben, de egyszer szerintem meglehetett nézni. A legnagyobb baj az volt vele (ha nem vesszük számításba azt, hogy tényleg semmi értelme nem volt folytatást készíteni), hogy minden kreativitást nélkülözött a film. Gyakorlatilag újra forgatták az első részt, minimális változtatásokkal és sajnos több lett az undorító és altesti humor. A harmadik rész a múlthéten debütált nálunk a mozikban és jobb lett, mint a második rész, de ez még mindig nagyon messze van az első rész színvonalától.

 

1778121.jpg

Alan egyre kezelhetetlenebb a gyógyszerei nélkül. Amikor egy baleset miatt, összeveszik az apjával, a drága papa szívrohamot kap és meghal. Ez súlyosbítja a helyzetet, így a farkas falkára hárul a feladat, hogy helyre tegyék Alan-t. Éppen úton vannak, amikor megtámadja őket egy gengszter, Marshall és elrabolja Doug-ot. A férfi elengedi a cimborájukat, ha előkerítik Mr. Chow-t, aki nem rég szökött meg egy börtönből. Alan azóta is tartja a kapcsolatot, az ázsiai gengszterrel, így megpróbálnak a férfi nyomára akadni. Útjuk azonban nem várt eseményeket indít el.

 

hangover3.jpg

A Másnaposok harmadik része, végre mert változtatásokat eszközölni a szérián, ami jó is, meg nem is. Miért? Nos azért, mert az első rész ugye arról szólt, hogy néhány haver satu részegre elkészítette magát, majd másnap megpróbálták kideríteni, hogy mi a frászkarika történt velük. Ezt a szituációt, csak és kizárólag egyszer, lehet elsütni, hogy igazán emlékezetes és vicces legyen. A második rész is ezen csúszott el (de szerintem közel sem annyira, mint ahogy néhányan próbálják beállítani). A harmadik már rengeteget csavar a formulán, ami jó. Mert ki akarná ugyanazt megnézni megint? Nincs lerészegedés, nincs másnaposság, hanem egy bizarr túszdráma és loholás, betörés és lopás. Ezzel csak az a baj, hogy a cím, gyakorlatilag értelmét veszíti, és ha a karakterek és színészek nem ugyanazok lennének, akkor ez a film, gyakorlatilag bármi más is lehetne. Igazából ez is bizonyítja azt, hogy az égvilágon semmi szükség nem volt a folytatásokra. Továbbá hiányzik az a kreatív megközelítés is, ami az első részben betonkeményen jelen volt.

 

hangover3trailer.jpg

Az első filmet fergeteges humor jellemezte, ami sajnos a harmadik résznél csak őrlánggal üzemel, de még így is rengeteget lehet röhögni a filmen! Nem a párbeszédek az emlékezetesek, sokkal inkább a helyzetkomikumok, viszik a hátukon a filmet. Azon, amikor betörnek a házba, nem tudtam nem nevetni, és amiket utána még leművelnek... Kész voltam! Amikor Chow-t üldözik az is nagyon bejött! Szerencsére visszavettek a gusztustalan és vulgáris poénokból, amikor viszont van, akkor sajnos túl is lőnek vele a célon. Bár hozzáteszem, én nem vagyok nagy ellenzője az ilyen humornak. Jókat lehet ezeken is röhögni, csak mértékkel! Mr. Chow figurája például ilyen. Ő gyakorlatilag főszereplővé lépett elő, akár a farkas falka tagja is lehetne, mert itt már rengeteget szerepel. Sokakat fog idegesíteni, néha már nekem is sok volt, de én jókat tudtam derülni rajta. Bár lehet, hogy csak a magyar szinkron miatt. Amit Józsa Imre tud a hangjával előadni, az egyszerűen fergeteges! A párbeszédek viszont tényleg eléggé semmilyenek lettek. Alig van valamirevaló beszólás, vagy valami hasonló. Nagy kár érte!

 

HO3-27309-upload-jpg_163605.jpg

A karaktereket is változás érte. Fentebb már írtam, hogy Chow most központi figura lett. Ez az egyik legnagyobb újítás, kinek örömére, kinek bánatára. Ami viszont nagyon szomorú, hogy Stu és Phil, gyakorlatilag mellékszereplőkké satnyultak, szinte már statiszták, Chow és Alan mellett. Nem értem miért kellett ezt meglépni!? Az első rész pont attól volt, jó, hogy a három teljesen eltérő karakter segíti egymást és reflektálnak egymásra, meg a tök abszurd helyzetekre. Itt meg teljesen átkerült a hangsúly, a két idiótára. Alan viszont hozza a megszokott, egyszerű, őstulok formáját, ahogy eddig is. Benne nem igazán lehet csalódni és a karaktert játszó Zach Galifianakis hozza, amit elvárhat tőle az ember. Bár tartok tőle, hogy ennél többre ő nem is képes. A szintén Todd Phillips által rendezett Terhes társaságban, gyakorlatilag tök ugyanazt csinálta, mint a Másnaposokban is. Bradley Cooper-en és Ed Helms-es egyébként nagyon látszik, hogy már csak becsületből vettek részt a film forgatásán, és már ők is rettenetesen unják ezt az egészet. Bradley Cooper-nél ez egyébként érthető. Ő már sikeresen kitört a szépfiú szerepkörből. A Napos oldalban nyújtott alakításáért orrba-szájba jelölték díjakra és volt, amit meg is nyert!

 

the-hangover-3-review-john-goodman.jpg

A film többször megbicsaklott számomra. A Jade-es és "Carlos-os" jelenetet például totál feleslegesnek tartottam. Alig volt funkciója. Tudom, hogy hülyeség egy vígjátékban logikát keresni, de az viszont rettenetesen zavart, hogy Marshall három civillel akarja elfogatni a riválisát. Miért? Láthattuk, hogy a fickó nagyon veszélyes, van egy raklapnyi embere és mindegyik durván fel van fegyverkezve, mégsem tud előkeríteni egy darab embert? Na ne szórakozzunk már! Nem, helyette egy mangalicát, meg a két haverját fenyegeti meg, hogy keressék meg neki Chow-t, mert az egyikük ismeri és jóban van vele. Ez aztán hihető, de tényleg. A humor sem működött mindig. Voltak tök értelmetlen poénok. A trailer-ben bemutatott nyalókás résznek például mi értelme volt? Esküszöm nem értem. Min kellett volna ott nevetni? Amitől viszont tényleg gyilkolni támadt kedvem, az az állatkínzós poénok. Ha van egy ilyen rész, azt mondom oké, de itt szinte már sportot űznek az állatok legyilkolásából. A nyitó jelenetben megölnek egy zsiráfot, később lelőnek egy kakast, majd megfojtanak egy kakast. Elaltatnak kutyákat, majd megfojtják őket. Ez utóbbit szerencsére nem mutatják. De most komolyan, ki az az elvetemült barom, aki ezeket kitalálta? Aki a sorozatos állatmészárláson, őszintén tud nevetni, az gondolkozzon már el egy kicsit! Az első rész tigrises poénjai anélkül is jók voltak, hogy szőnyeget csináltak volna a szerencsétlenből. De amikor Chow kutyaként viselkedik az is megér egy misét. Van egy határa a dilettantizmusnak, amit nem kellene átlépni.

 

The-Hangover-III.gif

A Másnaposok harmadik része, mert változtatni, de mégy így sem járt sikerrel. Újra bebizonyosodott, hogy az első rész sikere egyszeri és megismételhetetlen. Túl kevés volt a valódi és értékes poén. Az egész film felemás képet fest magáról. Fáradtságot és fásultságot sugároz minden egyes porcikája. Nem véletlenül. Hiányzik belőle a könnyedség és a stílus.  Mégis, képes szórakoztató lenni! Én azt most is tartom, hogy a bunkó, alpári hülyeségeken is lehet jókat röhögni! Az a kilencven perc, amíg tartott a film, az elröppent pillanatok alatt. A film igazából lekötött és tudott szórakoztatni, de kár volt a folytatásokkal beárnyékolni, az első rész zsenialitását. Haverokkal összeülve egészen jó kikapcsolódás lehet, de az első rész az igazi és az is marad.

 

6/10

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása