star-trek-2-into-darkness-poster.jpg

- Eredeti cím: Star Trek Into Darkness

- Műfaj: Sci-fi, akció

- Rendező: J.J. Abrams

- Forgatókönyv: Roberto Orci, Alex Kurtzman, Damon Lindelof

- Szereplők: Chris Pine, Zachary Quinto, Benedict Cumberbatch

 

Ahogy azt már a várólistás bejegyzésemnél megemlítettem. Soha sem voltam Star Trek rajongó. Láttam néhány epizódot a Kirk kapitányos filmekből, meg amikor már Pickard dirigál. Illetve néhány részt a Voyager-ből és a Deep Space Nine-ból, de egyik sem fogott meg. A 2009-es reboot viszont teljesen elvarázsolt. Imádtam a karaktereit, a sztoriját, a hangulatát, a zenéjét és az elképesztő látványvilágát. Amikor pedig kiderült, hogy folytatást kap, nagyon megörültem neki. Hiszen minden színész visszatért és a rendező, J.J. Abrams is. Jöttek az előzetesek, amik jobbnál jobbak voltak, majd eljött a premier is. Megérkezett a Star Trek Into Darkness és elképesztő módon, de sikerült megugrani az előző rész által felállított, iszonyatosan magas lécet és még jobb lett, mint az előző film.

 

star_trek_into_darkness_5.jpg

A történet szerint, Kirk kapitány, már jó ideje az Enterprise kapitánya. A film első tíz percében, végrehajt egy elképesztően látványos és vakmerő feladatot, ami miatt lefokozzák. Ez az állapot viszont nem tart sokáig, mert feltűnik a színen, egy John Harrison nevű férfi, aki támadást indít a föderáció ellen. Merényleteket hajt végre a Földön, így Kirk nem hivatalosan, de újra az Enterprise kapitánya lesz, és azt a feladatot kapja, hogy végezze ki az árulót. Kirk pedig bosszúra szomjazva a nyomába ered, de az események furcsa fordulatot vesznek.

 

Star-Trek-Into-Darkness-Ship.jpg

Az alaptörténet meglehetősen sablonosnak tűnhet, de senkit ne tévesszen meg. A film sztorija nagyon jóra sikerült, jól megírt és átgondolt történetet kapunk, ami elég erősen reflektál, a második Star Trek mozifilmre. Ráadásul rettentő jó csavarokkal (bizony több is van) pezsdítették fel, ami kiszolgálja, mind az ős Trek rajongókat, mind minket, pogányokat, akik csak ezt az új Star Trek irányvonalat szeretjük. És mivel ez, és az előző film is, alternatív Star Trek valóságban játszódik, jó pár meglepetést fog okozni, mindenkinek. Abrams egyébként nem volt rest, és megint telepakolta a filmjét, rengeteg utalással. Amik természetesen a klasszikus Star Trek mozikra irányulnak. Bár, mivel nagyon keveset láttam belőlük, jó pár dolog szerintem fel sem tűnt. Sőt, biztos! Nem baj, a rajongók biztosan tudják, hogy mi volt még rejtett poén, nekem így is rettenetesen tetszett a film.

 

movies_star-trek-into-darkness.jpg

Ahogy már említettem, minden karakter és színész visszatért, aki nem halt meg az előző részben. Kirk kapitányt, újra Chris Pine alakítja és újfent zseniális. Egyébként nem tartom a fickót egy jó színésznek, de ezt a karaktert nagyon jól hozza. A fiatal Kirk, nagypofájú, lobbanékony természetű és harcos típus, de nagyon jó szívű és nagyon szerethető is. Remélhetőleg látunk még tőle hasonlóan jó alakítást. Zachary Quinto az új Spock-ként, szintén remekel. Minden egyes apró mimikája gesztikulálása aranyat ér. Főleg úgy, hogy érzelem alig tükröződik rajta. Ez a két fő karakter pedig, elég komoly jellemfejlődésen megy keresztül. Amik révén egészen új oldalukról ismerhetjük meg őket. Nem mennék bele részletekbe, eléggé feltűnő lesz mindenki számára. A film igazi ütőkártyája viszont Benedict Cumberbatch, aki az új főgonoszt játssza. Emberek, ez a fickó valami frenetikus alakítást nyújt! Kirobbanó erejű, elképesztő beleéléssel kelti életre a figuráját és ahányszor csak megjelenik, uralja is a jelenetet. Zseniális a pali! A karaktere is rettentő jól meg van írva! Végre egy gonosztevő, aki nem azért rossz fiú, mert gonosz és kész! Nem, ezt a figurát racionális és teljesen érthető célok vezérlik. Még ha nem is értünk vele egyet, tudjuk, hogy valahol bizony igaza van a fickónak. Kiszámíthatatlan, veszélyes, intelligens és karizmatikus. Hiányoznak az ilyesfajta ellenfelek mostanság. Karl Urban, most nem annyira kemény, mint Dredd-ként, viszont nagyon vicces, még úgy is, hogy néha kissé túljátssza a szerepét. Saldana viszont kissé háttérbe szorult, jóval kevesebbet szerepel, mint az előző részben. Csak két igazán fontos jelenete van, de nem is baj, hogy nem erőltetik fölöslegesen a szerelmi szálat. A párbeszédek továbbra is jól meg vannak írva. Pattogósak, lényegre törőek és nagyon sok vicces is. A főgonosz minden egyes mondata kincs!

 

551329_461240000623820_1372656047_n.jpg

Már az előző film is magára vonta a figyelmet a remek akciójeleneteivel és látványával, erre jó pár lapáttal pakolt az Into Darkness. Még több és még látványosabb akciókkal szórták tele a filmet (egyébként az egész filmről elmondható, hogy mindenből több lett és nagyobb). A régi Star Trek filmek akció jelenetei, meglehetősen súlytalanok voltak számomra. Az új filmek viszont eszméletlenül dinamikusak és folyamatosak. A kamera szinte sosem áll meg, folyamatosan siklik jobbra-balra, közelít és távolít, pásztáz és követ valamit. Természetesen az operatőri munka vérprofi és öröm nézni, minden egyes jelenetet. A lövöldözős részek látványosak és izgalmasak, akárcsak a közelharcok. Bár az utóbbiak vágása nem a legjobb. Kicsit kapkodósra sikerült, de mivel nem sok ilyen van, nem is nagyon számít. Na de az űrcsaták! Húúúú azt a mindenségit neki! Meg merem kockáztatni, hogy soha életemben nem láttam még ehhez foghatót, sem a Star Wars-ban és sem más sci-fiben! Valami egészen eszméletlenre sikerültek ezek a jelenetek! A térugrásos üldözésnél, majdnem kiköptem az itókámat. Lélegzetelállító! Az ügyes sztorivezetésnek és vágásnak köszönhetően, rendkívül jó ritmusa van a filmnek és sosem válik unalmassá, sőt! Meglepődve tapasztaltam, hogy a film, több mint két óra hosszú és mégis olyan gyorsan elpörgött! Nem akartam hinni a szememnek, hogy már ilyen régóta megy a film, olyan volt, mintha csak most kezdődött volna el.

 

startrek.jpg

Az Into Darkness látványvilága továbbra is pazar. A CGI csodálatosan néz ki, egyszer sem bicsaklik meg. A jelmezek, maszkok és sminkek stílusosak és igényesek. A díszletek gyönyörűek, letisztultak és modern hatást keltőek. Az ellenséges űrhajó nem annyira vad kinézetű, mint az elő rész Romulán hajója, de így is rettenetesen jól néz ki, az Enterprise meg, maradt olyan amilyen volt. Bár a film végére "kissé" leharcolt állapotba kerül. Egészen meglepő volt számomra, hogy ilyen nagyszabású és kolosszális jelenetekkel rendelkező filmet, kétszázmillió dollár alatt össze tudtak hozni. Persze az sem kis összeg. Ami még inkább meglepett az az volt, hogy egy alapvetően akció és látvány orientált film egyik jelenete, majdnem megríkatott. Nem viccelek, olyan érzelmi hatást váltott ki belőlem, ami már nagyon régen fordult elő. Talán a legutóbbi Batman filmnél éreztem hasonlót.

 

star-trek-into-darkness-a-look-at-the-new-teaser.jpg

A film hangulata iszonyatosan erős! Pillanatok alatt berántja a nézőt és elvarázsolja, újra és újra. Amire a klasszikus Star Trek filmek, számomra képtelenek voltak. Egyszerűen nem tudtak ott tartani huzamosabb ideig, és végtelenül unalmasnak is találtam őket. Abrams alkotásai viszont, tényleg elgázolják az embert, mint a gőzmozdony. Letaglózó erejűek. Atmoszféráját tekintve egyébként, engem nagyon emlékeztetnek a Mass Effect játékokra. Pedig tényleg nagyon különbözik egymástól a két világ, de ez a magával ragadó atmoszféra és folyamatos pörgés ott is tetten érhető. Ráadásul Kirk egyik fegyvere kísértetiesen hasonlít egy Mass Effect-es gépkarabélyra. Nézzétek csak meg.

 

pine.png

Nem tudok belekötni a filmbe! A Star Trek Into Darkness teljesen levett a lábamról, imádtam minden egyes percét! Az egyik legjobb sci-fi, amit valaha láttam! Akik szerették az előző részt azok ezt is szeretni fogják, akik nem nem, így jártak. Nem tudom őket sajnálni. Nem lehet megrekedni egy negyvenhét éves sorozat koncepciójánál. Igenis változtatások és frissítések kellenek. J.J. Abrams és csapata pedig másodjára is bebizonyította, hogy ezt lehet zseniálisan is csinálni! Remélhetőleg a harmadik rész is ilyen lesz, és már előre dörzsölöm a tenyeremet az új Star Wars film miatt, hiszen azt is Abrams fogja gatyába rázni. Sok sikert hozzá!

 

10/10

 


Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Atkakukac1989 2013.05.22. 19:40:21

Totális egyetértés. Főleg az utolsó bekezdéssel kapcsolatos. Nem értem, hogy a rajongók miért támadják az új filmeket (mikor ilyen magas színvonalúak), továbbá életben tartanak egy SW-nél régebbi sci-fi szériát. Szerintem ennek inkább örülni kéne.

Azt hiszem a film meg hivatkozási alap lesz a 2. részeket illetően. Simán hozza az Aliens vagy a T2 színvonalát.

KongFan 2013.05.22. 19:52:46

@Atkakukac1989: Így van. Megérteném őket, ha Star Wars Episode I. vagy II. színvonalú cuccokat rakna össze Abrams, de nem így van. Spielberg csinált fénykorában ilyesmiket. Nagy lehetőség van még ebben a fickóban.

Atkakukac1989 2013.05.22. 20:38:37

@KongFan: Egyetértek!
A Star Wars azonban még komplexebb, még nagyobb a tábor, teljesen megfelelni nem lehet. Tehát aki ilyen filmre adja a fejét az eleve vesztett helyzetből indul, a rajongók megnyerését illetően. Mert, ha az univerzum leghiperszuperebb filmjét is készíti el, akkor is lesz egy utolsó ember, aki szerint a buckalakók ruháján nem is egy gomb volt, hanem kettő. Ez pedig megbocsáthatatlan.

Mindamellett jobb, ha eszükbe jut, hogy kedves Lucas bácsi mit művelt az új trilógiával. Ezért nem értem miért kell J.J.-től egy isten filmet várni, elég ha egy fele olyan jó filmet csinálni, mint a Baljós árnyak, akkor már ő lesz a legnagyobb arc Hollywoodban.
süti beállítások módosítása