Gengszterosztag: Kritika

2013.02.05. 12:45

 gangster-squad-2012-full-poster.jpg

- Eredeti cím: Gangster Squad

- Műfaj: Krimi, akció

- Rendező: Ruben Fleischer

- Forgatókönyv: Will Beall

- Szereplők: Josh Brolin, Ryan Gosling, Emma Stone, Sean Penn

Hosszú és meglehetősen rögös utat járt be a Gengszterosztag, mire végre moziba került. Hála annak az őrültnek, aki a Sötét Lovag: Felemelkedés premierjén, elkezdett a moziban lövöldözni. A filmben ugyanis szerepelt volna egy jelenet, amiben azt láthatjuk, hogy néhány fegyveres ember, mozi nézők közé lő. Ezt a részt végül ki kellett vágnia az alkotóknak és emiatt el is csúsztatták a film premierjét tavaly szeptemberről. Először decemberre, majd idén januárra. Mindenki tudta, hogy nem lesz jó hatással a filmre ez a kényszerlépés, de én nem hinném, hogy e miatt az egy jelent miatt lett, ilyen vérlázítóan pocsék film a Gengszterosztag.

 gangster-squad-image05.jpg

 

1949-ben, Los Angelest Mickey Cohen uralta. A bokszolóból gengszterré avanzsált férfi, igazi sztár volt a filmek fővárosában és az első számú közellenség is. A helyi rendőrség nem tud már mit kezdeni vele, mert magas körökben is szerzett már "barátokat". Parker rendőrfőnök titokban azzal bízza meg O'Mara hadnagyot, hogy tegye tönkre Cohen üzelmeit egy saját maga által toborzott csapattal. O'Mara összeverbuválja a csapatát, megalakul a Gengszterosztag és Cohen nyomába erednek.

 Gangster-squad.jpeg

 

A pozitívumokkal kezdem, mivel nem sok van belőle. A film látványvilága, elképesztően erősre sikerült. Gyönyörűen keltették újra életre, a negyvenes évek Los Angelesét. Nem tudom, hogy használtak a számítógépes animációt a helyszínek megalkotásánál, de ha igen, akkor illik azt megsüvegelni, mert nem látszik. A díszletek gyönyörűek, a korabeli autók is nagyon jól néznek ki, akárcsak a jelmezek. Én imádom ezt a korszakot, nagyon tetszenek ezek a ruhák és helyszínek, az autók, a fegyverek. Megadja a megfelelő alaphangulatot. Nagyon korhű a film látványvilága, ilyen szempontból a Gengszterosztag jelesre vizsgázik. Na és a többi? Háááát...

 gangster-squad-movie-image-emma-stone-ryan-gosling.jpg

 

Azonban minden másban elvérzik a film. A történet tele van klisékkel és ezerszer látott sablonkötegekkel. Az az igazság, hogy a Gengszterosztag meg sem próbál, még egy fikarcnyi eredetiséget sem magára erőltetni. Helyette, a már ezerszer látott megoldásokat dobálja a néző elé. Megmutatják, hogy a rossz fiú mennyire gonosz, megismerjük a főhőst, megalakul a csapat, néhány sikeres akció, a főgonosz ideges, egy rendőr kavar a főgonosz nőjével, még néhány akció, az ellenség rájön mindenre, néhány jófiú meghal, bosszúhadjárat, vége. Ennyi a film. Sem egy meglepő fordulat, vagy egy minimális kreativitás. Ne adj Isten egy egyedi stílus. Máris előjött a másik probléma. A filmet annyira megfojtják saját korlátai és kiszámítható történetvezetése, hogy esélye sincs, egy sajátos stílus kialakításának. Persze rá lehetne fogni, hogy ez azért van így, mert igaz történet alapján készült a film. Nos, én ezt cáfolnám. Mivel, sokszor olyan akció jelenetek láthatóak a filmben, amik egészen biztosan nem így történtek meg, ha egyáltalán megtörténtek. A film végi nagy leszámolás biztos, hogy nem. Aki egy kicsit is informált Mickey Cohen-ről, vagy legalább látta, a Szigorúan bizalmas (zseniális) című filmet, az tudja, hogy nem így kapták el a férfit. Pláne nem ilyen vádakkal. Két jeleneten pedig konkrétan elkezdtem röhögni. Az egyik, amikor Brolin a felesége tanácsaira hallgatva válogatja össze az embereit. Ez ugye nagyon hihető... A másik meg amikor már Cohen fejéhez tartják a pisztolyt és csak el kellene fogni, inkább eldobják a stukkert és leállnak egymással bokszolni. Ekkora egetverő baromságot!

 Gangster-Squad1.jpg

 

Már a kezdetektől lelkesedtem a filmért, nemcsak a kor és a témaválasztás miatt, hanem az impozáns szereposztás miatt is. Josh Brolin, Ryan Gosling, Emma Stone, Sean Penn, Nick Nolte, Giovanni Ribisi. Csupa, csupa nagy név és tehetség. Nem is nagyon fért a fejembe, hogy tudtak ennyi gázsit kicsengetni értük, aztán rájöttem, hogy valószínűleg a forgatókönyvért és karakterekért felelős emberkék bérén tudtak spórolni. Ugyanis a filmben egyszerűen nincsenek karakterek. Mind-mind egy szokásos, fantáziátlan, egysíkú sablon figura. Nincs igazi jellemük. Josh Brolin a vezető figura, aki rendíthetetlen erkölcsű, és naná, hogy terhes a felesége. Ryan Gosling a bugyi nedvesítő, láncdohányos, szívtipró. Természetesen ő kavar a gengszter nőjével és csak egy tragédia miatt áll be a csapatba. De van még itt, késdobáló fekete férfi, fiatal latin, egy öreg cowboy, meg a technikus. És még mielőtt valaki belém kötne, hogy minden film karaktereit össze lehetne foglalni, ilyen lesajnáló módon, elmondanám, hogy tényleg semmi mást nem tudunk meg a figurákról. Senki sincs kidolgozva, Emma Stone figurája, komolyan mondom, csak azért van benne a filmben, hogy valakit megdugjanak. Rémesek a karakterek! A színészeken látszik, hogy próbálkoznak, de ennyire satnya és rosszul megírt figurákkal nem lehet mit kezdeni. Egyedül Sean Penn emlékezetes, amikor magából kikelve ordít és hasonlók, de egyébként az ő karaktere is egy nagy nulla.

 210512_gangster_squad_trailer_t.jpg

 

A film akció jelenetei viszont elég jóra sikerültek. Sokszor meglepően brutális dolgokat láthatunk, van itt ember kettészakítás autóval, meg egy ronda fúró is. Valahogy nem számítottam ilyen durva dolgokra. A lövöldözések és akció jelenetek nagyon is látványosra sikerültek, szépen vannak felvéve, jó a vágás (nem csak az akció jeleneteknél). A belassítások is piszkosul jól néznek ki, de néha eléggé fölöslegesnek éreztem őket. Sajnos azonban mindez csak szemünknek esik jól. Ugyanis, még ezekben a jelenetekben sincs egy dekányi feszültség sem, vagy bármi nemű izgalom, köszönhetően a bárgyú és sablonos sztori mesélésnek. Egyébként, nagyjából egy óra után teljes unalomba fullad a film. Az utolsó negyven percet, már nagyon nehezen ültem végig. Egyszerűen nincs elég Kraft ebben az alkotásban.

 gangster_squad_header1.png

 

A Gengszterosztag a 2013-as év első nagy csalódása. Egyedül a látványt nevezhetjük kiemelkedőnek és az ebből adódó alaphangulatot. Minden más gyenge, unalmas, sablonos és ötlettelen, nincs stílusa. Akció filmként egészen jól teljesít a film, de gengszter moziként, ez egyszerűen értékelhetetlen. Egyedül, a szívemhez közel álló kor miatt adok, egyel több pontot, mint amit valóban érdemel. Inkább játszatok az L.A. Noire-ral, vagy nézzétek meg újra a Szigorúan bizalmast, vagy várjuk meg Frank Darabont új sorozatát, a Lost Angels-t. Mindenki jobban jár.

 

5/10

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MovieManiacs 2013.02.05. 21:24:17

Nagyon tetszett a kritikád! Kíváncsi voltam milyen a film, s gondolkodtam rajta, hogy esetleg megnézem moziban. Ezek után viszont nem. Majd beszerzem és meglesem úgy :D
Sajnálom, hogy a gengszterfilmek eltűntek, s ha készülnek is akkor ilyen idióta akciófilmek lesznek.
Régen tényleg nagyszerű gengszterfilmeket csináltak (Keresztapa trilógia, Sebhelyesarcú, Volt egyszer egy Amerika stb), habár még van mit bepótolnom a témában (Amerikai gengszter, Carlito útja, Aki legyőzte Al Caponét stb.).
Még egyszer gratula a kritikához :)
Riki

KongFan 2013.02.05. 21:31:16

@MovieManiacs: Hát ha érdekel a film szerintem megnézheted, de az elvárásokból mindenképpen vegyél vissza.
Keresztapa trilógia, Sebhelyesarcú, Amerikai gengszter ezek igazi mesterművek valóban. A Volt egyszer egy Amerika nagyon jó de szerintem túlságosan hosszú. Aki legyőzte Al Caponét szintén elég jó, csak néha kissé "elvarázsolt"
A Carlito útja viszont nekem is kimaradt.
Köszönöm a dicséretet és a kommentet!
süti beállítások módosítása