images_2.jpg

Mi is a „Fekete bárány” projekt? Itt olyan játékokról lesz szó, amik sikeresek voltak anyagilag és kritikailag is de mégsem váltották be a hozzá fűzött reményeimet. Szeretném leszögezni, hogy nem tartom feltétlenül rossznak ezeket a játékokat, -legalábbis nem mindet- ahogy a mostani alanyt sem. Csak éppen nem éreztem rá valamiért, nem fogott meg különösebben és nem tudtam túltenni magam, a bosszantó hibákon. Tehát ez nem teszt, nem is lesz a játék pontozva. Mai alanyunk tehát: A Prototype.

Történetünk főhőse egy Alex Mercer nevű férfi, akit a játék kezdetén, éppen néhány tudós szeretné "mélyrehatóbban" megvizsgálni. Ő pedig nem rest és kitör a New Yorkban lévő kutatólaborból. A kiszabadulásakor rájön, hogy a testében változások mentek keresztül (nem, nem pubertás). Egy alakváltó mutánssá vált, egy vírusnak köszönhetően, és elvesztette az emlékeit. Alex az új képességeivel felvértezve nekilendül és kideríti, hogy ki is ő és mi történt vele.

07.jpg

Vágjunk is bele rögtön a közepébe. A Prototype története iszonyatosan sablonos és az alakváltós szegmenst leszámítva, semmiféle egyediséget nem tartalmaz. A végén lévő hatalmasnak szánt fordulatot pedig, a kezdetektől fogva sejteni lehet. Egy teljesen átlagos, vírusos, terroristás sztorival van dolgunk, amiben a szörnyeket nem zombiknak hívják. Pedig a leggyengébb dögök, teljesen megegyeznek, Romero lényeivel. Lassan sétáló, emberi formájú ösztön lények. A játék története ennél fogva, nem képes huzamosabb ideig fenntartani a játékosok érdeklődését. Bár próbálkoznak egy igen érdekes történetmesélési móddal. Erre majd a játékmenet tárgyalásánál kitérek.

1062607-prototype_164_super.jpg

Tehát, a történet gyenge. De lehetne motivációt felvázolni a főhőssel. Ha szimpatikus és átérezzük a drámáját... Esélytelen! Alex Mercer a játékvilág egyik legegysíkúbb és legantipatikusabb főszereplője. Komolyan mondom, ennek a fazonnak, egyszerűen nincs karaktere! Alig tudunk, meg róla valamit és ha mégis kapunk némi információt, az is csak egyre jobban távolítja tőle a játékost. Nem tudunk vele szimpatizálni, mert csak egy emlékhiányos torzszülött. A játék végére pedig teljesen unszimpatikussá válik, amikor kiderül a "nagy csavar". Nem véletlen, hogy a második részben olyan a szerepe amilyen.

Maga a játék egy sandbox felépítésű, féktelen akció orgia. Amiben New Yorkot járhatjuk be. Ellentétben a GTA-val, vagy más hasonló alkotásokkal, nem sokszor fogunk járművel közlekedni. Mivel Mercer szuper sebességgel fut, képes a levegőben siklani és falon szaladni is. A Prototype egyik legnagyobb érdeme, hogy olyan szabadságot biztosít a játékosnak, amit kevés játék. Legalábbis elsőre így tűnik. Valóban nagyon szórakoztató a városban össze-vissza kóricálni ilyen képességekkel és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően egyre erősebbek leszünk és egyre több képességünk is lesz. DE! A játékban, a pusztításon kívül semmi mást nem lehet csinálni. Még a mellék küldetések 90%-a is a pusztításból áll. Ölj meg X mennyiségű ellenfelet időre a karmok segítségével, ölj meg X mennyiségű ellenfelet időre tankkal stb. Három küldetésfajta van csupán, amiben nem a harccal kell foglalkozni. Van egy iszonyatosan könnyű "siklóernyőzés", futkározás a tetőkön (naná, hogy időre) és célszemélyek "felfalása", ennyi.

prototype_screen_004.jpg

A Prototype persze próbálkozik. Az ellenfelek magunkba olvasztásával tudunk új másodlagos külsőt szerezni, de így tudjuk meg a játék háttér történetét is. Ez viszont egy nagyon ötletes húzás, az ilyenkor megjelenő videók nagyon hangulatosak és stílusosak. Kár, hogy semmiféle kihívás nincs benne. Már a játék legelején vásárolhatunk egy olyan képességet, amivel feltűnés nélkül tudunk bekebelezni embereket, még akkor is, ha közben mellettünk mennek el a járókelők, vagy katonák. Itt rögtön ki is térnék a pocsék ellenséges mesterséges intelligenciára is, Akik csak annyiban keserítik meg életünket, hogy rettenetesen sokat tudnak sebezni, de amúgy teljesen idióták. Katonának álcázva magam, ugrottam előre egy utcahisznyit, amit észrevett egy ellenfél. A válasza: "Valami nem stimmel" No shit, Sherlock?!

prototype_screenshot_20090831164436_normal.jpg

A harcrendszert is meg kell hogy említsem, ugyanis vérlázítóan primitívre sikerült. Hiába van vagy hatféle támadó fegyverünk, mindegyikhez, nagyjából három, vagy négy fajta mozdulatsor tartozik, a különböző típusú támadásokat pedig kombóba fűzni nem lehet! Ráadásul egy undorító befogó rendszer is került a programba. Ami inkább megkeseríti az életünket. Lőfegyvereket például, szinte csak ezzel lehet használni de mivel állandóan emberek vannak körülöttünk és rengeteg, egészen biztos, hogy nem azt fogja befogni, akit éppen mi szeretnénk.

prototype3.jpg

A játékot PC-n játszottam és nincs egy, hú de erős gépem. Egy 256 megás videokártya, 2GB ram, és egy kétmagos 2.21GHZ-s proci. Ezen a konfigon a Mass Effect 2, legmagasabb beállításokkal és 1600*1200-as felbontásban minden gond nélkül fut, de a Prototype megfogta. Iszonyatosan durva szaggatásokat erőszakolt ki a gépemből, méghozzá gyakran. Csak nem nagyon értem miért. A Prototype SOHA nem volt egy szép játék! Akkor sem volt az amikor megjelent, most még úgy se! Értem én, hogy rengeteg embert kell mozgatni a pályán, de akkor is. Az emberek elnagyoltak, a mozgásuk egyszerűen rémes, a teljes játéktér szürke, barna és ezek árnyalatai. Rossz nézni!

prototype-scr-005.jpg

Sajnos ez van. Engem nem győzött meg a Prototype. Egy nagyon jó ötletre építő alkotás de valahogy az egész mégsem áll össze egy jó játékká. Ahhoz túlságosan is monoton és egysíkú és a története sem tudja előrevinni a játékost. Nincs benne kellő motiváló erő. Legalábbis számomra, hiszen alig ismerek olyan embereket, akik egyetértenének velem. Kommentbe nyugodtan jöhetnek az érvek és ellenérvek.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása