Django elszabadul: Kritika

2013.01.18. 00:45

Django elszabadul_plakat_online_16E.jpg

- Eredeti cím: Django Unchained

- Műfaj: Western

- Rendező: Quentin Tarantino

- Forgatókönyv: Quentin Tarantino

- Szereplők: Jamie Foxx, Christoph Waltz, Leonardo DiCaprio, Samuel L. Jackson

Quentin Tarantino az amerikai független filmek császára és az egyik kedvenc rendezőm. Egyszerűen imádom a munkásságát. Az a laza stílus ahogyan elkészíti a filmjeit és ami aztán vissza is köszön a munkáiban, azt tanítani kellene. Már az első filmje, a Kutyaszorítóban is egy igazi gyöngyszem volt és azóta is, szinte megállás nélkül készíti a jobbnál jobb filmjeit (ez alól a Halálbiztos az egyedüli kivétel, azt a filmet a mai napig nem tudtam feldolgozni). Legutóbb egy alternatív második világháborús filmet készített nekünk, amit Oscar díjra is jelöltek. Jelenlegi áldozatunk pedig, a Django elszabadul, egy igazi spagetti western, a már megszokott Tarantinos körítéssel. És a mester megint nem hibázott.

1858-ban járunk, valahol Mississippi környékén. Djangot, a rabszolgát, néhány sorstársával együtt eladták és éppen az új gazdájához hurcolják őket. Út közben találkoznak egy német fogorvossal, akiről nem sokkal később kiderül, hogy egy profi fejvadász. Dr. King Schultz, felszabadítja Djangot és pártfogásába veszi majd fejvadászt farag belőle. Néhány hónappal később Djangonak lehetősége adódik megkeresni, a még mindig rabszolgaként élő feleségét és feltett szándéka, hogy visszaadja a nő szabadságát. A jó doktor segíti az egykori rabszolgát és elindulnak, a híres/hírhedt Calvin Candie ültetvényére, ahol Django asszonykája is minden bizonnyal ott lehet.

Django-Unchained-Still-2.jpg

Ez a film vegytiszta Tarantino mozi. Tehát aki nem szereti, a rendező előző filmjeit és stílusát az ezzel a mozival sem fog tudni mit kezdeni. Ők akár nyugodtan ki is hagyhatják a film megnézését. Viszont, akik még mindig elkötelezett hívei a mesternek, azok iszonyatosan jól fognak szórakozni a Djangon. Volt egyszer, egy 1966-os Django film, Sergio Corbucci rendezésében. Ennek a filmnek ahhoz semmi köze, csupán a címét és a főcímdalát kölcsönözte Tarantino. Ugyanúgy, ahogy a Becstelen Brigantyknál felhasználta a címet, egy régebbi háborús kalandfilmből. A rendező korábbi filmjeiben is egyértelműen fellehetett fedezni, a western vonásokat és stílusjegyeket. Leginkább a spagetti western védjegyei köszöntek vissza, a Djangoban pedig valósággal tobzódunk az ilyesmikben. Látványos pisztolypárbajok, lovaglás a naplementében, furcsa patt helyzetek. Igen, Tarantino lop. De mindig maximális tiszteletadással, és nyakon öntve a saját stílusával, amiből aztán nagyon érdekes és veszett jó dolgok sülnek ki. A Dajngo sem kivétel ez alól.

Django-watch-the-trailer--012.jpg

Akik ismerik a rendező munkásságát, azok tudják, hogy nem a pörgős akciókkal tölti ki a filmjeit. Hanem párbeszédekkel. Ehhez a jó szokásához most is ragaszkodott és hálásak lehetünk érte. Quentin megint elképesztően jó párbeszédeket írt. Pörgősek, folyamatosak, csűrik-csavarják a szavakat, nagyon részletesek, tele káromkodásokkal (nem, nem öncélú). Ezek pedig nagyon is szórakoztatóak és sokszor viccesek is. Ha pedig nem, akkor a feszültség teremtéshez használja Tarantino, amihez nagyon ért, ezt már többször is bizonyította és itt is. Fórumokon már olvasható, egy bizonyos vacsora jelenet DiCaprioval, kalapáccsal és egy koponyával. Hát emberek, ökölbe szorított kézzel figyeltem azt a jelenetet. Pattanásig feszült és bizony a feszültség végül robbanásban csúcsosodik ki. Egészen elképesztő volt, a film talán legjobb jelenete. Nekem az volt a kedvencem, ezt kimerem jelenteni.

samuel-l-jackson-django-unchained-closeup-16x9.jpg

A Django elszabadul hangulata eléggé érdekes, hiszen a helyszínekből, a kosztümökből és a díszletekből árad a a western feeling. De ahogy mondtam, Tarantino stílusában minden kicsit más. Nem feltétlenül veszi komolyan magát minden egyes percben. Jó példa erre a "zsákos" emberek megjelenése. Tudjuk mire készülnek, hogy milyen nézeteik vannak de mégis dőlünk a röhögéstől amikor megszólalnak. Ezt ellensúlyozza viszont a sokszor brutális és nyers képi világ. Nem csak a lövöldözések véresek és megdöbbentőek. Hanem ahogy bemutatják, hogyan bánnak a rabszolgákkal. Akik allergiásak az ilyesmire, biztosan kibuknak tőle. Meg ugye vannak azok a bugrisok akik mindenbe belekötnek, ami szerintük egy kicsit is sértő. A Spike Lee-s hisztiről meg ne is beszéljünk. De visszatérve az eredeti gondolatmenetre: Tarantino, még mindig nagyon ügyesen egyensúlyozik a komoly és komolytalan dolgok között. Anélkül, hogy paródiába fulladna a munkája és ebből születik meg az a különleges hangulat, ami mindig körül lengi a filmjeit. Amitől egy film Tarantinos.

Django-Unchained-10.jpg

Ha már fentebb kicsit belementünk a látvány ecsetelésébe, folytassuk ezzel. A film gyönyörűen van felvéve, nagyon jók a kamera beállítások az operatőri munka kifogástalan. Jók a vágások, tényleg hibátlan. A helyszínek gyönyörűek, a jelmezek nagyon aprólékosan kivannak dolgozva, nagyon szépek. Kis kitérő: Fegyverekből igazából elég keveset látni, örültem volna egy fegyvermustrának. Valami olyasminek, mint ami a Gyorsabb a halálnál című filmben is volt. Ettől a függetlenül, a fegyverek is baromi jól néznek ki. A díszletekből meglehetősen kevés van, de azok mind igényesek. Az autentikusságra nem lehet panasz. Az akció jelenetek pedig iszonyatosan véresek. Egy westerntől nem megszokott az ilyesfajta erőszak ábrázolás. Legalábbis én nem emlékszem hasonlóra. Ha valakit itt meglőnek, akkor bizony fröcsög a vér és egy komolyabb mordálytól bizony lerobbannak a fejek (igazából ezt a 16-os karikát a plakáton én keveslem). Nagyon tetszett ez a fajta kendőzetlenség, persze néhány ilyen jelenet, kicsit túllőtt a célon, de igazából nem tudott zavarni. Stílusos kis mészárszék volt.

django-unchained-1c.jpg

Tarantino számára mindig fontos, a megfelelő zenei anyagok összeválogatása. Állítólag, mielőtt egy film forgatásába belekezdene, összeválogatja az otthoni lemezeit és azokból válogat. Valószínűleg van ebben igazság, mert a Djangonak baromi jó lett a zenei albuma. Sok klasszikus western muzsika csendül fel, köztük például, a már fentebb említett, első Django film főcímdala. De Az ördög jobb és bal keze című film zenéje is hallható és Ennio Morricone dalok is vannak természetesen. Emellett pedig néhány "mai" muzsika is helyet kapott. Még 2Pac is tiszteletét teszi. Kicsit fura lehet ezt elképzelni de az az igazság, hogy működik.

Django_Unchained_Jamie_Foxx-pistol-Quentin_Tarantino.jpg

Áttérhetünk a színészi gárdára és azok teljesítményére, mert bizony van miről beszélni. Tarantino mindig érdekes és furcsa karaktereket ír. Itt viszont sajnos, pont a főhős kissé halovány volt. Félre értés ne essék, nem volt rossz, vagy gyenge. Csak éppen Jamie Foxx mellett, mindig volt egy emlékezetesebb figura. Igazából, a film utolsó negyven percében tud csak igazán kibontakozni a karaktere. Valahogy sokkal visszafogottabb volt a figurája, mint a többieké. De lehet, hogy ez koncepció volt, lévén egy fekete fickóról van szó, a déli államokban. Nem lett volna szerencsés ha nekiáll izmozni egyfolytában. A film igazi ütőkártyája egyébként Christoph Waltz. Már a Brigantykban is ő volt az ász de itt is ő viszi a prímet. Tarantino direkt neki írta ezt a szerepet és bravúrosan oldotta meg. Gyönyörű eleganciával játszotta el a figuráját és végig szimpatikus is volt. A trailerek kicsit becsapósak voltak. Nekem legalábbis úgy tűnt, hogy itt egy kissé negatívabb figurát fog játszani de szó nincs ilyesmiről. Dr. King Schultz, talán a legszimpatikusabb Tarantino figura és nagyon is pozitív hős. Még úgyis, hogy emberek levadászásából keresi a kenyerét. Nagyon megkedveltem a fickót. Az ebédlős jelenetnél pedig vele együtt rettegtem, figyeljétek csak meg, hogy összerezzen. Elképesztő ez a pali!

Az egyik főgonosz szerepében nem más tűnik fel, mint generációnk egyik legjobb színésze, Leonardo DiCaprio. Nagyon örültem ennek, hiszen DiCaprio sosem játszott még igazán negatív figurát. Most pedig rögtön egy Tarantino filmben kapott erre lehetőséget. Ő pedig kifogástalanul keltette életre, ezt a karaktert. DiCaprio általában hűvös magabiztossággal és visszafogottan játszik, itt viszont nagyon elengedte magát. Ordít, üvölt, magából kikelve őrjöng és sokszor a tipikus "szarházi rohadék" mosoly ül a pofáján. Mindez pedig nagyon jól áll neki. A vacsora jelenetben pedig valósággal brillírozik. Imádtam a figuráját, csak bántóan keveset szerepel. A film első egy órájában ne is számítsunk rá. Itt egyébként még hozzátenném, hogy az Akadémia bekaphatja, hogy ezért a szerepért nem jelölték Oscarra. Minden hitelességüket elvesztették a szememben, A filmben fontos szerepet játszik még Samuel L. Jackson. A figurája egy afféle bizalmas, aki sokat segít a földesúrnak de... Hogy is fogalmazzak... ? Valahogy túlságosan is kiváltságosnak hiszi magát, vagy csak szimplán személyiség zavaros de állandóan niggerez és nem barátilag. Holott, ő is ugyanabba a rasszba tartozik. Gátlástalan, pofátlan, talpnyaló, túl sok mindent enged meg magának csak azért, mert ő kiváltságosabb helyzetben van, mint a többi színes bőrű. Nagyon furcsa figura, igazi utálni való rohadék. Samuel L. Jakcson pedig remekül oldotta meg a feladatát. A filmben egyébként cameozik Tarantino és Franco Nero is. Érdemes rájuk is odafigyelni.

django-unchained-2.jpg

A Django elszabadul egyszerűen fantasztikus! Imádtam a párbeszédeket, a figurákat. Amikor kell feszült, amikor kell vicces, amikor kell brutális. Iszonyatosan szórakoztató film. Egyszer sem éreztem elnyújtottnak, vagy unalmasnak a filmet. Élvezet volt a teljes, majd három órás játékidő. Igen, Tarantino elkészítette az eddigi leghosszabb filmjét. Hogy a legjobb-e? Nem tudom, még párszor megnézem, aztán kiderül. De erre a filmre bizony érdemes volt várni. Megyek is megnézem újra.

 

 

10/10

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása